Telefon

+3672/465-123

E-mail

info@kulturvarad.hu

Fájó szívvel búcsúzunk Dretzky Katalintól, a pécsváradi Fülep Lajos Művelődési Központ egykori igazgatójától.

Kati néni a Pécsváradi Várbaráti Kör keretében végzett értékmentő és közösségformáló tevékenységéért, helytörténeti munkásságáért, a helyi hagyományok ápolásáért és Pécsvárad jóhírét öregbítő rendezvénysorozatok meghonosítása és lebonyolítása terén végzett munkásságáért 1994-ben „A Köz Szolgálatáért-díjban”, majd 2008-ban „Pécsváradért-díjban” részesült.

Az 1994. év szeptember hónapban megjelenő Pécsváradi Hírmondóban így összegezte évtizedek tapasztalatát a közművelődésben végzett munkáról:

„Csapatmunka a mienk, amelyhez mindig jó kollégák kellettek, olyan csoportvezetők, akikkel jól lehetett dolgozni. így vannak tizenötéves csoportjaink, s az elmúlt tíz évben egyre több a spontán szerveződő egyesület, közösség, melyek jelentkeznek, ötleteket adnak, észrevételeket tesznek, és maguk is részt vesznek a programok lebonyolításában.
Nagyrendezvényeink e nehéz anyagi helyzetben is fenn tudtak maradni évtizedek óta, sőt újabbakkal gyarapodtak: a Szent István Napok idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre, és úgy tűnik, hagyományt teremtettünk. Évi tíz-tizenkét kiállítást rendezünk, zenei programjainkat romokon, pallók, téglahalmok között kezdtük húsz éve a várban, ahol hatodik éve páratlanul szép környezetben lehet zenét hallgatni, s ahova idén örvendetesen nagy számban jöttek zenebarátok nemcsak Pécsváradról.”

Kati néni több mint négy évtizeden keresztül meghatározó szerepet játszott Pécsvárad közművelődésében.

Intézményünk homlokzatára kihelyezett fekete zászlóval emlékezünk rá tisztelettel és szeretettel.

Őszinte részvétünk a családnak! 🖤

Ajánlott cikkek