Telefon

+3672/465-123

E-mail

info@kulturvarad.hu

MESEAUTÓ

 

Meseautó

A „Fehérlaposok” című nagysikerű előadás után a MagyarRock dalszínház társulata újból Pécsváradra látogat és egy népszerű musical comedyt mutat be intézményünk színháztermében 2023. május 22-én, hétfőn este 7 órás kezdéssel:

Bolba-Szente-Galambos: MESEAUTÓ (musical comedy)
Vadnay László és Vitéz Miklós dr. Meseautó című filmforgatókönyve alapján

Szűcs János bank-vezérigazgató kiábrándult könnyelmű aranyifjú életéből, és frissen vásárolt sportautójával szabadságra indul. Indulna. Ha nem találkozna Kovács Verával, a bank aznap felvett alkalmazottjával. Szűcs szemet vet a lányra, ezért az autót, mint nyereményt szállíttatja a lány lakására, maga pedig sofőrnek ajánlkozik. A Meseautó című legendás film alapján készült musical comedy-ben helyet kaptak a mára mítosszá vált karakterek éppúgy, mint a jól ismert, szállóigévé vált szófordulatok: „egy a párna, egy a részvény”, „A mint Aladár, l, mint Ladár”, vagy a „Mit sütsz, kis Szűcs?”, és mindezt sodró ritmusú dalok kísérik, miközben fenn az égben az angyalok is vigyáznak ránk!A Meseautó, ahogy szeretjük, amilyennek ismerjük – 2020-ra hangolva.

Főbb szerepekben: Tihanyi Dániel, Kuczmann Ágnes, Gieler Csaba, Kecskés Tímea, Ondrik János/Sándor Dávid, Schupp Gabriella/Tar Gabriella, Mészáros Tamás, Krncan Milan, P. Petőcz András.
Rendező: Háda János
Időtartam: 140 perc
Belépőjegyek 4.500,- Ft-os egységáron vásárolhatóak elővételben a helyszínen (Pécsváradi Művelődési Központ – 7720 Pécsvárad, Kossuth L. u. 31. T. 72/465-123) és online:

https://www.jegy.hu/program/meseauto-146543

A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják maguknak.
A rendezvényen kép- és hangfelvétel készülhet. A helyszínen kihelyezett adatkezelési tájékoztató nyújt erről bővebb információt.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

The event is finished.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük