Telefon

+3672/465-123

E-mail

info@kulturvarad.hu

A Zenthe Ferenc Színház bemutatja:
Mikszáth Kálmán-Deres Péter: SZENT PÉTER ESERNYŐJE c. vígjátékát két részben március 27-én, vasárnap délután, a „Színház Világnapján”.

„Megvalósulhat-e a helyiek nagy álma, azaz lehet-e európai település a tótok lakta Glogovából? Ez foglalkoztatja a helybéli intelligenciát: Gongolyt, Szlávikot, Majzikot és Adamecznét. Amikor az elmaradott Glogovára új plébános, Bélyi uram érkezik, különös csoda történik. A viharban Szent Péter egy piros esernyőt borít Bélyi uram kishúgára, Veronkára. Ezzel megindul Glogova felvirágzása: megújul a paplak, Veronkához francia nevelőnőt szerződtetnek, özvegy Münz Jónásné személyében pedig a városkában fellendül a kereskedelem is… Telnek-múlnak az évek, s a kis Veronka eladósorba kerül. Megismerkedik Beszterce híres ügyvédjével, Wibra Gyurival. A fiatal, feltörekvő jogász és a Szent Péter esernyőjének áldásával felnőtt papkisasszony azonnal egymásba szeret. Közéjük áll azonban Wibra Gyuri öröksége, amelyet megboldogult apja – hogy, hogy nem? – egy esernyő szárába rejtett. S megindul a harc a vagyonért.”

Közreműködő színművészek:
MÜNZNÉ, zsidó asszony – Falati Hedvig (T.Pataki emlékgyűrűs) / ANCSURA, Wibra anyja – Kökényessy Ági (Vastaps-díjas) / ADAMECZNÉ, glogovai parasztasszony – P.Kerner Edit (Madách-díjas) / LONKA, Adamenczné lánya – Németh Anna / WIBRA GYÖRGY, besztercei ügyvéd – Farkas Zoltán (Zenthe-díjas) / SZLÁVIK, glogovai paraszt – Máté Krisztián (Zenthe- és Vastaps-díjas) / GONGOLY, glogovai paraszt – Baksa Imre / MAJZIK, glogovai tanító – Kecskés Alexisz (e.h.) / BÉLYI JÁNOS, glogovai pap – Kántor ZoltánBÉLYI /VERONIKA, a pap húga – Bocskai Virág (e.h.) / SZTOLARIK, Wibra gyámapja – Albert Péter (Zenthe-díjas) / BILLEGHI, Bélyiék szolgálója, MÜNZ, öreg zsidó, SZENT PÉTER – Erdélyi Gábor (T.Pataki emlékgyűrűs és Zenthe-díjas) / MADAME KRISZBAY, társalkodónő Litauszky LillaDramaturg:
Sándor Zoltán(Balassi-díjas)

Díszlet- és jelmeztervező: Bobor Ágnes

Rendezőasszisztens: Kántor Zoltán

Kellékes: Fajd Géza

Súgó: Gyetvai Viktória

Rendező: Susán Ferenc (Vastaps-díjas, T.Pataki emlékgyűrűs)

Az előadás kedvezményes jegyára a Déryné program támogatásának köszönhető.A belépőjegyek 200,- Ft-os egységáron elővételben kaphatók intézményünk 2-es irodájában.
A helyfoglalás érkezési sorrendben történik.
Kapunyitás: 16.15 órától

A rendezvény napján BÜFÉ üzemel.Bővebb infó: 72/465-123

Minden érdeklődőt szeretettel várunk a SZÍNHÁZ VILÁGNAPJÁN!

FB-esemény linkje: (4) Szent Péter esernyője – vígjáték két részben | Facebook

Ajánlott cikkek